Az egyesület törekvéseinek támogatói

Ez az Egyesület nem jött volna létre, ha nincs két karizmatikus ember, Veres István és Török Eszter!

Veres István  2010-ig a Zóna Taxi néven futó taxis minimaffiózók vezetője, aki egy csinos kis összeget húzott ki a repülőtér zsebéből, jelenleg pedig a párján, Török Eszteren keresztül – aki 25 éves kora ellenére másfél éve vezeti a Budapest Taxi Kft-t, a RÁDIÓTAXI  Kft-t és a 7×7 TAXI HUNGARY Kft-t – valamint Hommonay Géza mögé bújva vezeti a Budapest Taxit.

Tagjaink támogatják többek között a tarifaemelés elmaradását!

Tagjaink többnyire a minősített taxistársaságoknál dolgozó taxisokból kerülnek ki, de nagy örömünkre nem csak taxisok, valamint nem csak a fővárosban élő és dolgozó személyek támogatják törekvéseinket.

A teljesség igénye nélkül:

Mellénk álltak székesfehérvári, győri, szegedi, gyulai, sajószentpéteri, kaposvári lakosok, Londonban illetve Los Angeles-ben élő magyarok, hiszen nekik sem mindegy, hogy ha Budapestre látogatnak, mennyiért utazhatnak.

Bízunk benne, hogy a későbbiekben még több utasunkat köszönthetjük tagjaink között!

Jól eső érzés, hogy más területek dolgozói is egyet értenek törekvéseinkkel.

Úgy, mint informatikai cégek, a BKV, Az Agria Volán, Hajós Alfréd Sportuszoda, logisztikai cég, biztonságtechnikai cég, több szálloda, a Pilisi parkerdő, laptop bontó munkavállalója, a szentendrei tűzoltóság gépjárművezetője, reptéri, városi traszfereket és városnézéseket szervező cég vezetője, a gödöllői kisvasút üzemvezetője, könyvelő, autószerelő, építési síkháló forgalmazó cég alkalmazottja, autóbuszvezető, valamint egy  Forever Living tanácsadó és még egy máltani kaszinó dolgozója is.