Célunk az európai taxisok érdekvédelme.

A feladat óriási, ezért alkottuk meg szakmai tömörülésünket, az Európai Taxis Egyesületet.

Az Uber elleni tüntetés élén álltunk, most pedig ahogy azt a Elnökünk, Csertek István a Főpolgármesteri hivatalban is elmondta, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megakadályozzuk a tarifaemelést!

Célunktól a fuvarszervezők által taxisaik körében lefolytatott szavazás eredménye sem tántoríthat el minket. jelmondatunk: “Okos kisebbség a birka tömeg felett!”

Ezúton is köszönjük az egyetlen fuvarszervező, a Budapest Taxi vezetőjének, aki kiáll mellettünk!

Elnökünk a Klubrádióban nyilatkozott a témában

A taxisok bevételének növelését nem a tarifák emelésével, hanem a kiadások csökkentésével kívánjuk elérni, valamint egyéb bevételi források biztosításával, például, ha a reklámszerződéseket közvetlenül a taxisokkal kötnék meg a reklámozók és így az abból származó bevétel is a taxisnál maradna.

Nem vagyunk hajlandóak továbbá elfogadni Hardy Mihály a Budapest Airport kommunikációs igazgatójának nyilatkozatát, miszerint elégedettek a jelenlegi szolgáltatóval és nem kívánják sem felmondani, sem módosítani a szerződést, így forgalomlassításra és ferihegyi blokádra készülünk, ha nem teszik lehetővé, hogy a repülőtérre rendelt taxisok öt percnél hosszabb ideig várakozzanak az utasokra a 2-es terminál előtt, a belső körben, majd pedig nem biztosítják minden taxis számára a jelenleg csak a hivatalos szolgáltatót megillető jogokat.

A tervezett demonstráció során lépésben gurulnánk végig a ferihegyi gyorsforgalmi úton, és a Liszt Ferenc repülőtér 2-es termináljához vezető út sorompója előtt sorakoznánk fel, blokád alá véve a repteret.